Kölcseysek a XX. századi történelem és az 56-os forradalom nyomában

Az immáron hagyományosnak számító budapesti, több napos kiránduláson a Kölcsey Ferenc Főgimnázium egész 11. évfolyama részt vett.

Egyszerre 130 diáknak nyílt lehetősége az ’56-os forradalmi események és a húszadik század történelmi eseményeinek a nyomába eredni a magyar fővárosban. A kirándulás a Rákóczi Szövetség segítségével valósult meg.

Beszámoló a kirándulásról Sámi Henrietta tollából, aki a főgimnázium 11.B osztályos tanulója:

„2018. október  5-i hűvös reggelen a Kölcsey Ferenc Főgimnázium 11. évfolyama nyakába vette a világot és három csapatra bontva megcélozta a csodás magyar fővárost, Budapestet. A hosszú, ám cseppet sem unalmas út után megérkeztünk a szálláshoz, azaz a Kós Károly Kollégiumba. Kevés várakozás után elfoglalhattuk a szobáinkat és csupán egy röpke terep felmérésre maradt időnk, hiszen már indulhattunk is az első programunk helyszínére.

A három csapat különböző felosztásban barangolhatta be a négy helyet, amit a hétvége során meglátogattunk.

A mi csoportunknak elsőként a Országházát volt szerencséje felfedezni, legalábbis egy részét. A biztonsági ellenőrzéseken átmenve hamar bejutottunk az épületbe, ahol egy idegenvezető várt minket. Végigjártuk az épület déli szárnyát és rengeteg dolgot megtekintettünk, mint például a Kupolacsarnokot, a díszlépcsőt, vagy a számos helyen látható Róth Miksa által készített üvegfestéseket.

A legkiemelkedőbb látványosságnak mégis a koronázási ékszerek és a Szent Korona bizonyosult, melyet a Kupolacsarnokban helyeztek el. Alig fél méterre állhattunk Európa egyik legrégebbi beavató koronájától, melyet nemzetünk egyik legnagyobb kincsének is nevezhetjük. Azt gondolom, ez mindenképp kiváltságos helyzetnek számított.

Az impozáns épület, melynek szinte minden darabját hazai épitőanyagból építették, a legapróbb részleteiben is szemetgyönyörködtető volt. Nagy mennyiségű információval és különleges élményekkel gazdagodva hagytuk el az Országházát.

Az este zárásaként, hogy kipihenjük az utazás fáradalmait, moziba mentünk, majd visszatértünk a szállásra, ahol mindenki beszámolhatott a másik csoport tagjainak az első programjáról.

Másnap, a Magyar Nemzeti Múzeumba vezetett az útunk, ahol szintén egy idegenvezető kíséretében jártuk végig a kiállítások egy jelentős részét. Ahogy egyre több termet hagytunk magunk után, annál többet tudhattunk meg a nemzetünk történelméről, talán olyan részleteiben is, amit a legtöbb tankönyvben nem olvashattunk. Láthattunk példákat az akkori ruhaviseletre, egyenruhákra, fegyverekre, hangszerekre vagy könyvgyűjteményekre. Személyes kedvencként kiemelném Beethoven zongoráját és a kézifegyvert, melyet Kossuth Lajos kapott Samuel Colt- tól. Felejthetetlen emlékként fog minket kisérni az elkövetkezendő években. A programok között, mindig maradt időnk arra, hogy szabadon felfedezhessük a környéket, Budapest legszebb utcáit.

Ezután következett a Terror Háza a mi programunkban, ami talán a legkedvesebb lett számomra. A négyszintes épület a XX. századi diktatúrában élő emberek életének egy részletét elénktáró kiállitásnak ad helyet. A múzeum a két diktatúra, azaz a Nyilas terror és a kommunista terror áldozatainak állít emléket, mely az Andrássy út 60. száma alatt foglal helyet. Az első kiállítási tárgy egy teljes életnagyságú tank volt, minek látványa méginkább izgatottá tette kis csapatunkat, majd ahogy egyre jobban haladtunk a termekben egy teljesen más érzés született meg legtöbbünkben.

Sok olyan dolggal találkozhattunk, ami a nagyszüleink, vagy akár szüleink életére is hatással voltak, nem beszélve a korábbi felmenőinkről. Ilyenek voltak a leghallgató készülékek, az engedelmetlen emberekre kiszabott büntetések sokszínűsége, a poszterek, reklámok, amik megpróbálták elhitetni az emberekkel azt, hogy a rendszer az ő javukat szolgálja. Interjúkat is hallhattunk a túlélőktől, az áldozatok hozzátartozóitól. Betekintést nyertünk egy olyan világba, amiről eddig csak halvány elképzelésünk volt. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy a kiállitás megerősítette a nemzeti öntudatunkat és megértette velünk, hogy az egyik legfontosabb kincse az embernek a szabadsága, aminek manapság nem fogjuk fel igazi értékét és súlyát.

Azokat a leveleket olvasva, miket a válogatott kinzásokal gyötört emberek írtak a szeretteinek, megmozdított mindannyiunkban valamit, és még a legerősebb lelkületű ember is könnyes szemekkel távozott. Az érzelmi töltetet félre téve, ami a leginkább tetszett, hogy a kiállítás a legkreatívabb és interaktívabb formában próbálta megmutatni nekünk ezt a világot.

A második este végére egy könnyed hajókázást terveztek számunkra, ami igazán hangulatosra sikerült. A kivilágított város talán mégszebb látványt nyújtott. Sikerült egy kicsit hátradőlve kipihenni az aznap fáradalmait. A csendesen morajló Duna víze és az esti meglepetés tüzijáték teljesen mesébe illő volt.

Vasárnap utoljára maradt a Sziklakórház Atombunker Múzeum, ami a gyönyörű Budai Vár alatt helyezkedik el. A viaszfigura- kiállítás célja a háború valódi arcának bemutatása. A régi orvosi eszközökön át, a háborúban használt mentőhelikopterig, rengeteg érdekes kiállítási darabot nézhettünk meg. Az elsődleges üzenete ezeknek a tárgyaknak, vagy az ezekkel készített háborús képeknek az, hogy az emberek másik legértékesebb kincsét is megismerehessük, azaz a békét. Kontrasztot állít azzal a világgal, amiben mi élünk, ezáltal éri el a célját.

Bár sok jelkép próbálta átadni számunkra ezt az üzenetet, ami véleményem szerint a legmegindítóbb volt, az a fegyverrel sínbe tett láb és az, hogy a bejáratnál egy őr figyelt és irányított minket, de szabadon távozhattunk.

A haza úton nem győztük egymással megosztani a tapasztalainkat és a gondolatainkat.Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen az időjárás is nekünk kedvezett a hétvégén, így zavartalanul ismerkedhettünk Budapesttel és egy olyan múlttal, mit nem szabad elfelejteni. Olyan élményekkel érkeztünk haza, melyek egy életen át elkísérnek, majd minket.

Hogy Csernus Imre szavaival éljek, "... a szabadság ott kezdődik, hogy valaki vállalhatja a felelősséget. A vállalhatja azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni. Lehetőségem van másként élni. Ez a szabadság. " Ennek a megszámlálhatatlanul sok ártatlan embernek nem volt meg ez a lehetőség, de nekünk igen és ez felbecsülhetetlen érték.”